
Az első olyan bolt, ami a méltányos kereskedelem elvén működött 1958-ban nyílt meg az USA-ban, azóta világméretű mozgalommá vált, és ennek köszönhetően rengeteg ember életét változtatta meg.
A mozgalom célja, hogy a harmadik világ termelői, akik a termékek előállítása során a tényleges munkát végzik, ne legyenek kisemmizve, és méltányos árat kapjanak a termékükért. Az ilyesfajta kereskedelem során a legszegényebb országok kistermelői is úgy érezhetik, hogy szükség van a munkájukra. A szervezet amellett, hogy a szegény országok termelőinek kizsákmányolása ellen harcol, arra is felhívja a figyelmet, hogy milyen környezetterheléssel jár a multinacionális kereskedelem.

Egy egyszerű példával szemléltetve egy kávét készítő ország termelője csupán 2-5%-át kapja a termék eladási árának. De természetesen bármilyen termék előállításáról beszélhetnénk hasonló adatokkal.
Általában a Fair Trade logóval ellátott termékek az átlagosnál kicsit drágábbak, viszont a vásárló tudja, hogy amikor ezeket a termékeket veszi meg, akkor ténylegesen azokat a termelőket támogatja, akik egyébként éhbérért készítik termékeiket. Ebből a pénzből a szegény országok termelői iskolákat hoznak létre, fejlesztik az infrastruktúrát, vagy egyszerűen csak javítanak nyomorúságos életkörülményeiken.

Míg 2000-ben a Fair Trade világszinten "csak" 220 000 000 eurós forgalmat jelentett a világgazdaságban, addig 2009-re már 3,4 milliárd eurós volt. Egyébként a Fair Trade termékek 30%-át a kávé teszi ki, mely például az Európai Unió teljes kávéforgalmának 2%-át jelenti.

Magyarországon civil szervezetek sokasága dolgozik azon, hogy elterjedhessen a mozgalom és már itthon is dinamikusan nő a kezdeményezés követőinek száma.
Ha külföldön járunk és találkozunk a Fair Trade logóval ellátott termékekkel, akkor jó tudni, hogy ezzel a termelőket támogatjuk, és nem a multinacionális kereskedelmi vállalatok marketingtevékenységét.
