1975-ben nyitotta meg kapuit az érzelmek vidámparkja, a Lago di Garda tó partján és vált máig a legnagyobbá Olaszországban. 2005-ben az amerikai Forbes magazin a világ 5.-ik legjobb szórakoztató parkjának választotta.
Az ilyen tematikus parkok egyik legfontosabb ismérve, hogy egyaránt kielégítő szolgáltatásokat tud nyújtani a gyermekkorútól a felnőtt korú vendégekig.
Gardaland világa 3 részből áll. Az első maga a vidámpark, amit "Energy" és "Fantasy" részekre osztottak fel. A második a hotel, a harmadik pedig a föld alatti vízi világ.
2011 nagy újítása Olaszország első szárnyas hullámvasútja. A RAPTOR Extreme Flight a repülés élménye mellett hihetetlen extrém kihívást is jelent a látogatók számára. A történet szerint a világ kiszolgáltatva figyeli, hogy a vad szárnyas lényeg el akarják pusztítani a bolygót. A szárnyasok kegyetlenek és nem ismernek félelmet, így csak a legbátrabbak ülhetnek fel melléjük. Ha elég bátor vagy, akkor örök érvényű élményhez juthatsz!
A RAPTOR Extreme Flight saját weboldallal is rendelkezik, amit ITT tudsz megtekinteni.

A vidámparkban a látogatók további, körülbelül 70 attrakciót próbálhatnak ki. Hegyi vasutak, 5G nyomást is elérő hullámvasutak, vízi kalandok, csúszdák, szabad esést szimuláló programok várják az ide látogatókat.
(A képet készítette: Claudio Pedrazzi)
A vidámpark másik felét a föld alatti vízi világ alkotja, ami hihetetlen élményeket jelent látogatói számára. A Gardaland Sea Life Aquarium egy olyan utazás, ahol a látogatók felfedezhetik a bolygó legszebb édesvízi és tengeri teremtményeit. Az egymát követő tematikus környezetben, tökéletesen rekonstruálták az élőlények természetes vízi élőhelyeit.

Leginkább szokatlan és egzotikus teremtményekkel találkozhatunk, a cápáktól a tengeri csikókig.2011 tengeri újítása pedig a egy csodálatos medúza világ, ahol változatos színek és hihetetlen látvány fogadja a látogatókat.A park kialakítása nem csak egyszerű nézelődőknek tekinti a látogatókat, megtanítja őket a legérdekesebb, legfurcsább dolgokra is a tengeri élőlényekkel kapcsolatban.

Nézzük csak mi vár még itt ránk:
- impozáns oroszlánfókák
- óceáncsatornában figyelheti, ahogy körülveszik a cápák
- interaktív tankokban megérinthet egy cápa tojást
- megtekintheti a cápák és ráják etetését
- mozi szoba érdekes videókkal a tengeri állatokról
- körülbelül 150 tengeri élőlény fajta
- 37 teljes tematikus akvárium




