Keresés



Jordánia, a megelevenedett biblai világ

2011. Augusztus 02., Kedd 09:44
Jordánia egy része a bibliai Kánaán területén fekszik, az tudja igazán átérezni történelmi jelentőségét, aki járt már itt. Petra, a homokkőbe vájt romváros, Quseir Amra és a Holt-tenger teszi igazán népszerűvé az utazók körében.

Jordánia Dél-kelet Ázsiában, az Arab-félsziget észak-keleti területén fekszik. Cikkünk ízelítőt kíván nyújtani az ország gazdag kultúrájáról, káprázatos tájainak érdekességéről.

 

Jordánia területét a szenzációhajhászó híradásoknak köszönhetően sokan veszélyesnek ítélik, pedig aki leszáll Amman repülőterén pillanatokon belül rádöbben arra, hogy semmi oka nincs félni, rendkívül barátságos és biztonságos országba érkezett. Jordánia az egyik leginkább vendéglátó ország: ha betér egy boltba, az eladó akkor is meghívja egy csésze teára, ha nem is vásárol semmit.

 

Természetesen Jordániában is meghúzódik egymás mellett a történelmi és a modern kultúra, ahogy ezt az alábbi két képen is láthatjuk a vásárlási szokásokról:

 



Jordán Hasemita Királyság

 





Szomszédai:
északról Szíria, északkeletről Irak, délkeletről Szaúd-Arábia, délnyugatról az Akabai-öböl, nyugatról pedig Izrael és a Palesztinához tartozó Ciszjordánia határolja.

 

Jelenlegi uralkodó: II. Abdullah jordán király 

Hivatalos nyelv: Arab, de mellette az angol és a francia is nagyon elterjedt

Területe: 92.300 km2 

Népsűrűsége: 59,4 fő/km2

 

Éghajlatát nyáron forróság, szárazság, télen pedig a hűvös jellemzi. Áprilistól októberig tart a nyár. Évente 800 mm csapadék esik és az is jóformán csak télen. Az átlaghőmérséklet nyáron 28-36, télen 13-24 Celsius fok.

 

Története:

Területe az izraeli és a Júdeai királyság bukása után asszír, perzsa, egyiptomi uralom alatt állt. Az i. e. 2. század végén a Római Birodalom fennhatósága alá került.
A 7. században arabok hódították meg. A 11-12. században a keresztes hadjáratok eredményeként létesített Jeruzsálemi Királyság része volt.
A Jordán folyótól keletre eső terület a 16. század elejétől 1918-ig a Török Birodalom része, 1920-ban népszövetségi mandátum-terület angol közigazgatás alá került, amelyen 1922-ben megalakult a Transzjordániai Emirátus. Ez az állam Transzjordánia 1945-ben az Arab Liga tagja lett. 1946-ban felvette a Transzjordániai Hasemita Királyság nevet. 1948-ban Jordánia részt vett az Izrael elleni háborúban, csapatai megszállták Palesztina keleti részeit és Jeruzsálem óvárosát. 1949-ben függetlenné vált Nagy-Britanniától.
Az Izrael ellen viselt hatnapos háborúban (1967) a Jordántól nyugatra eső terület izraeli megszállás alá került.
1970-71-ben a Jordániába nagy számban bevándorló palesztinok megmozdulásait a hadsereg verte le.
1988-ban Jordánia formálisan lemondott minden, a Jordántól nyugatra eső területtel kapcsolatos jogi és adminisztratív igényéről és 1994-ben – második arab államként – békét kötött Izraellel.
Az Egyiptomi események hatására 2011 januárjában békés tüntetések kezdődtek, amelyek a király hatalmát nem vitatták, de a kormány és a parlament feloszlatását követelték.

 

Látványosságai:


  • Petra, a világ nyolcadik csodája: Az ország legnagyobb látványossága Petra, kétezer éve ez az ősi város szolgált a Nabateus Királyság fővárosaként. Érdekessége, hogy a mesteremberek felülről lefelé vésték ki a várost, a vörös homokkőbe. A várost 1980 előtt Beduinok lakták, mára kizárólag túrista látványosságként tartják fent.

 


  • Holt-tenger: A földfelszín legmélyebb pontja, 408 méterrel a tengerszint alatt fekszik. Kiváló napozóhely, hiszen a tengerparttal ellentétben, mélyebb fekvésének köszönhetően vastagabb a légkör, így jobban szűrődnek a nap káros sugarai. A Sós-tenger elnevezést nem véletlen aggatták rá, hiszen mindenféle eszköz nélkül is órákig lebeghetünk a tenger tetején, ami annak köszönhető, hogy semmilyen folyó nem táplálja a tengert, így a víz sűrűsége nagyon magas. Ennek hála mára már tömbökben áll a só a tenger fenekén, mivel nem tud feloldódni. A magas só és ásványi anyag tartalom rendkívül kedvező a csont- és bőrbetegségben szenvedők számára, iszapja pedig régóta közkedvelt kozmetikai fogás.

 

 

  • Quseir Amra: A legismertebb sivatagi kastély. Ammantól 85 km-re keletre található, Wadi Butm-ban. A kastélyt a 8. század elején építette I. al-Valíd Omajjád Kalifa. Sportolási és kikapcsolódási célból használta a herceg. Falain freskók örökítik meg a politikai és vadászjeleneteket, gyümölcsöket, meztelen nőket, csillagászati motívumokat, építőmesterséget, fürdőjeleneteket. Quseir Amra freskóit valószínűleg még II. Jazíd kalifa emberábrázolást tiltó rendelkezései előtt festették.

 


Néhány további jó tanács: Javasoljuk a Taxi használatát, korrekt árakon dolgoznak, és igazolvánnyal rendelkeznek, bátran bízhatunk a szolgáltatásaikban. Aki meglátogatja az országot mindenképp kóstolja meg az Arab kenyeret, az igazi baklawat, falafelt, halwat, kebabot.
(Az adatok forrásául a wikipedia oldalai szolgáltak)

Érdekesnek találta? Ossza meg ismerőseivel:
Iwiw Facebook Twitter Tumblr Google