A müncheni sörfesztivált sokan a világ egyik legnagyobb népünnepélyének, a sör ünnepének tartanak. Az első rendezvény 1810-ben került megrendezésre, amit egy lóverseny nyitott meg. Minden évben több millió ember látogatja a Theresienwiese-n tartott rendezvényt. Bár a sörfesztivál inkább mennyiségi szempontoknak próbál megfelelni, hiszen nem sorakoztatnak fel túl sok fajtát a sátrak, viszont pont ez is vált sokak szemében kedvenccé, hiszen a sörfőzdék erre az alkalomra főzik a különleges, Wiesnbier sörüket.
Korábban azt lehetett mondani, hogy az Oktoberfest arról szól, hogy az emberek tradicionális ruhákba öltözve mulatnak és mindent a sörnek szentelnek, de ahogy az idő halad, a szolgáltatások köre is exponenciálisan nő. Minden évben újabb és újabb attrakciók kerülnek a palettára, így mára a sörfesztivál mellett úgy érezheti magát az ember, mint egy hatalmas vidámparkban, csak itt disneyland figurái helyett a sör a fő motívum.
A sörfesztivált tulajdonképpen csak akkor nem rendezték meg, amikor valamilyen háború zajlott éppen. Egyébként a helyszínt azért nevezik Theresienwiesé-nek, azaz Terézia-mezőnek, mert az 1810-es rendezvény apropójául I. Lajos és Teréz hercegnő házassága szolgált, és München teljes lakossága meg volt hívva.

Mára ez a rendezvény évente több, mint 6 millió látogatót vonz magával a világ minden tájáról.
Lássuk mik várhatóak idén, mivel bővül a rendezvény:
Hasonló vonalon halad tovább az Oktoberfest, amit már tavaly is erőltettek. Külön figyelnek a történelmi rendezvény hangulatra és elválasztják a nosztalgikus hangulatot a vidámpark érzéstől. Így a látogatók választhatnak a régi túrák, a hagyományos sörsátrak, a zenés és a folklórsátrak közül. Ezzel szemben az új Oktoberfest hangulatra 3 euró a belépő díj, a 14 éven aluli gyerekek számára ingyenes.
Két új lehetőség az idei palettán:
- Rio Rapidos: családi rafting túra, ahol 360 fokos kört ír le a pálya.
- Monster: A hinta 40 méter magasra viszi a bátor jelentkezőket, majd elkezd forogni :) Jó szórakozást hozzá.

Tilos a dohányzás a sátrakban! (Tavalyi újítás, amit idén is megtartanak) Természetesen ettől függetlenül lesznek kifejezetten dohányzó sátrak, melyek a következő nevekre hallgatnak:
- Augustinerzelt
- Fischer-Vroni
- Hackerzelt
- Hippodrom
- Käfer's Wiesnschänke
- Ochsenbraterei
- Schottenhamel
- Weinzelt
Fejlett biztonsági rendszer: az elmúlt évben javítottak a rendezvény biztonsági szintjén, amit most is továbbfejlesztenek. Három szintű kordon akadályozza a nem kívánt vendégek bejutását, valamint automatikus biztonsági kapuk védik a résztvevőket.
Természetesen minden évben megújulnak a szuvenírek, amiket már most meg lehet rendelni a sörfesztivál online boltjában.

Lássuk mire kell számítani, mi lesz a program (a söriváson kívül)!
2011.09.17 10:50 : Megérkeznek a sátrak védnökei és parádésan átvonulnak Münchenen.
2011.09.17 12:00 : München polgármestere megnyitja az első sörös hordót a Schottenhamel sátorban
2011.09.18 9:40 : Tradicionális kosztümös felvonulás München utcáin
2011.09.19 12:00 : Speciális ebéd az idősebb városiaknak a nagy sátrakban
2011.09.20 12:00-18:00 : Családi nap: minden hinta és előadás olcsóbb ebben a hat órában!
2011.09.22 10:00 : Hagyományos vallási Októberfest tömeg a Hippodrom sátorban
2011.09.25 11:00 : Tradicionális Oktoberfest koncert a Bajor rézfúvós zenekarral
2011.09.26 18:00 : "Rosa Wiesn" a Fischer Vroni sátorban
2011.09.27 12:00-18:00: A második családi nap, hasonlóan az elsőhöz, itt is ugyanazok az akciók
2011.09.28 12:00 : Idősödő showmanek találkozása a Hippodrom sátorban
2011.10.03 12:00 : Tradicionális ágyútűz a bajor szobornál

A legnagyobb kérdés természetesen, ami mindenkit foglalkoztat: MENNYIBE KERÜL A SÖR?
Azt hiszem senkit se fog meglepni, hogy az árak nőttek tavaly óta. Átlépett egy olyan lélektani határt, amit még tavaly a 8,90 € legdrágább sör árral sem értek el. Idén a sörök 8,70 - 9,30 € között fog alakulni, attól függően, hogy melyik sörgyártól vásárlunk.
A magyarázat természetesen az, hogy a támogatások csökkennek, az árak emelkednek mind az alapanyagok, mind a munkaerő terén. Persze azt is elmondják a szervezők, hogy egyébként is 6,60 € és 8,80 € között alakulnak a sör árak a városban. Ehhez hozzájön az Oktoberfest hangulat, a folyamatos zene és a tánc, akkor már érthető is az ár. De ha még azt is alapul vesszük, hogy egy liter víz ára 7 €, akkor már tényleg nem is tűnik soknak annak a hatalmas korsónak az ára!

Íme a fontosabb telefonszámok, amik segíthetnek minket a rendezvény ideje alatt, ha bármi történik, érdemes feljegyezni!
Vöröskereszt, Segélyhívás: +49 (0)89 50 222424
Tűzoltóság: 112
Rendőrség: 110
Oktoberfest rendőrközpontja: +49 (0)89 500 32 20
Idegenvezetés: +49 (0)8923 23 900 / +49 (0)89 50 07 75 00
Városnézés: +49 (0)89 233 30-234, -204
Müncheni Turisztikai Iroda: +49 (0)89 233 96 500
Elveszett tárgyak Oktoberfest: +49 (0)89 23 33 02 98
Elveszett tárgyak München: +49 (0)89 233 96 045
Müncheni reptér: +49 (0)8997 52 13 13
Taxi központ: +49 (0)89 21 61 0
Sajtóiroda Oktoberfest: +49 (0)89 / 23 33 02 11
Íme a müncheni Oktoberfest hivatalos térképe
Tekintse meg buszos ajánlatunkat a sörfesztiválra itt: http://www.koffertravel.hu/kulfoldi-utazasi-ajanlatok/sorfesztival-munchenben-pecsi-transzferrel
Illetve egyéni szállásfoglalásért keresse irodánkat!
Reméljük, hogy cikkünk hasznos volt, ennél bővebb információkat angolul, illetve németül a sörfesztivál hivatalos oldalán olvashatnak.
Képek és információk: oktoberfest.de

